A MALÉV Repülőklub hazánk több mint 40 éve működő pilóta iskolája. Alapítása az 1970-es évek elejére nyúlik vissza. Megalakulásunkat a néhai MALÉV segítette, hogy részükre közforgalmi pilótákat képezzünk ki és ezzel segítsük a pilóták hazai utánpótlást. A klub mai napig egyik legsikeresebb résztvevője a magyar sportrepülésnek. Vitorlázó és motoros szakosztálya egyaránt sikeresen vesz részt úgy hazai, mind nemzetközi versenyeken. Vitorlázó pilótái és oktatói között világbajnokok is megtalálhatók.

Oktatói gárdáját nagygépes tapasztalattal bíró több ezer órás kapitányok és első tisztek alkotják, mely biztosítéka a pilótaképzés magas színvonalának. A nálunk végzett növendékek nagy százaléka sikerrel felvételizik haza és nemzetközi légitársaságokhoz egyaránt.

Képzési engedély szám: HU.ATO.0031

Pollerman Judit
Elnök

Légiflottánk

Repülőgépparkunkat úgy alakítottuk ki, hogy mindig a legkedvezőbb ár-érték arányú, illetve a feladathoz a legjobban illeszkedő gépet ajánluk Önöknek. A flottánkban lévő két üléses, négy üléses gépek akár műszeres valamint éjszakai repülésre is alkamasak.

Tecnam P2006T

Utaslétszám: 2-3 fő

Személyzet: 1 vagy 2 fő

Hatótávolság: 1239 km (669 mi)

Maximális utazó sebesség: 278 km/ó (150 kts)

Maximális magasság: 4 267 m (14 000 ft)

Közkedvelt kiképzőgép, pilóta hibákat jól tolerálja. Országon belüli, valamint rövidebb túra repülésekre ajánlott.

Cessna 150K - Aerobat

HA-BEG Cessna 150 Aerobat - Malév Aero Club

Utaslétszám: 1 fő

Személyzet: 1 fő

Hatótávolság: 778 km (483 mi)

Maximális utazó sebesség: 152 km/h (94 mph)

Maximális magasság: 3 000 m (10 000 ft)

A világon legelterjettebb kétszemélyes kiképzőgépe. Nagy előnye, hogy dugóhúzó és alap műrepülő feladatok oktatására egyaránt alkalmas.

Tecnam P2002JF

Utaslétszám: 1 fő

Személyzet: 1 fő

Hatótávolság: 778 km (483 mi)

Maximális utazó sebesség: 203 km/h (110 kts)

Maximális magasság: 4 260 m (14 000 ft)

Népszerű kétüléses, egymotoros, alsó szárny elrendezésű kiképző repülőgép, a kor követelményeinek megfelelő glass cockpit műszerezettséggel és 100 lóerős Rotax motorral szerelve.

Piper PA-25 Pawnee

Személyzet: 1 fő

Hatótávolság: 500 km (300 mi)

Maximális utazó sebesség: 188 km/h (124 mph)

Maximális magasság: 3 963 m (13 000 ft)

1959-ben kezdték meg gyártását és egészen 1981-ig gyártották a típust. Napjainkban is európa és világ szerte használjék mezőgazdasági és vontatási célokra. Klubbunk előszeretettel használja a vitorlázó pilóták vontathatói képzésénél.

Zlin Z-143 Lsi

Utaslétszám: 2-3 fő

Személyzet: 1 fő

Hatótávolság: 1 109 km (599 mi)

Maximális utazó sebesség: 267 km/h (144 kts)

Maximális magasság: 4 171 m (13 681 ft)

Kedvelt túra repülő, igazi élmény vele a repülés! Kiválóan alkalmas UPRT tréningre. Load factor +4.4G/-1.8G

Zlin Z-142

Utaslétszám: 1 fő

Személyzet: 1 fő

Hatótávolság: 530 km (330 mi)

Maximális utazó sebesség: 215 km/h (116 kts)

Maximális magasság: 4 250 m (13 940 ft)

Kedvelt kiképző repülő, igazi élmény vele a repülés! Kiválóan alkalmas UPRT tréningre. Load factor +3.8G/-1.5G

Augusztus 20.